A kör bezárul, életemben másodjára járok Pekingben, látunk tűzoltóautót aluljáróban suhanni, magyar focimeccs összefoglalóját egy recepción, csúcsforgalmat, új hutongot, és találkozunk Xiaoniunal.

Küzdelem a zsírral

Kimondottan jót aludtam a vonaton. Ez a szerelvény nem rángatott, meg csattogott az éji csönd kellős közepén, így szinte teljesen zavartalanul lehetett pihenni. A kínai vonatuk ugyebár úgy gyorsítanak és lassítanak, hogy ne nagyon lehessen érezni, ami egy éjszakai vonaton különösen jól jött. Reggel nekiláttam naplót írni, de szenvedtem vele, mert több oldal teljesen zsíros lett, a toll nem fogott rajta, ráadásul a toll is összezsírozódott, mert utána már egyik oldalon sem fogott. Szerencsére akadt nálam tartalék toll, így végül tudtam folytatni az írást. Lágyan suhanva érkezett meg vonatunk Pekingben a Nyugati-pályaudvarra. A pályaudvar aluljárójában hatalmas sor kígyózott a biztonsági ellenőrzőpont előtt, itt is jócskán várnunk kellett. Közben egy tévés forgatócsoport legyeskedett a közelünkben, majd fölbukkant egy kis villany-rendőrautó, aztán meg egy kis tűzoltó, amelyek hangtalanul elgurultak mellettünk. Talán a tévéműsor miatt ment a parádézás, nem tudom.

Újra hutongban

Egy ifjúsági hostelben szálltunk meg, egészen korrekt szállás, csak sok benne a lépcső. A szállásról ebédelni mentünk egy kis éttermecskébe, ahol olyan bogarakat halásztunk ki a levesből, amely láthatóan nem volt a menü része. Amikor belépett egy fickó, Ziling odasúgta, hogy ez egy ellenőr, azt hittem, most nagyon durván eljött az igazság pillanata. Kiderült azonban, hogy a hivatalnok csak a megfelelő engedélyek meglétét ellenőrizte, a levesek bogártartalmát nem. Az étteremmel szemközt néhány szaki konzultált egy bicikli fölött, egyikük szerelt is rajta valamit. Bevetettük magunkat a városi forgatagba, mert venni akartam még mindenféle tárgyi emlékeket, melyeket az otthon maradóknak ajándékozhatok. Ehhez érintettük azt a bevásárlóutcát is, amelyen még első pekingi tartózkodásunkkor is végigsétáltunk. Érdekes, Pekingben már szokva vannak a turistákhoz, föltűnően nem bámulnak meg, nem is szólnak hozzám. Bármennyire is 5 milliós város Lanzhou is, azért mégiscsak vidék. Peking meg egy főváros.

Fantasztikusan szerencsés vagyok

A szuvenirboltokban érdekes rendszer működik. A kiválasztott árut odaadjuk egy eladónak, aztán a végén vesszük csak föl a cuccot, midőn kifizettük. Így szabadon marad a kezünk és ennek köszönhetően részt vehetünk a nyereményjátékokban, amit eme helyeken űznek. Az egyik üzletben bele is álltam a dologba. Húznom kellett a lapok közül (rengeteg volt), és hogyha kihúztam a nyerőt, akkor fantasztikus dolgot nyerhettem. Hát jól van, húztam egyet, és hát persze, hogy a nyerő lapot húztam ki. Az eladó egészen hitelesen ujjongott, hogy milyen csodálatos ez, és hogy nagyon régen volt, mikor itt valaki nyert. Aztán közölte, hogy a nyereményem az, hogy a rém giccses nyakláncot a vitrinben valamivel olcsóbban vásárolhatom meg. De ha ezzel nem is élnék, egy madzagkarkötőt ingyen elvihetek. Maradtam a madzagkarkötőnél, aztán mentünk is, hogy a következő vásárlót is ritka nagy szerencse érhesse. Kinéztünk néhány mellékutcába is, miután Ziling útbaigazítást kért egy egyenruhástól. Az illető végtelen egyszerű fiatalembernek tűnt beszéde alapján, és úgy láttam, hogy önkéntes, mint oly sokan a pekingi utcákon posztolók. Ziling vett valami sajtos krémes nassolni valót egy állítólag nagyon híres neves üzletben, ahol tejtermékeket (figyelem, tejtermékeket!) árusítottak. Végül megállapította, hogy ez igazából semmi extra. Az utca végén lévő soksávos úton hömpölygött az autóáradat, bűzt és zajt ontva magából. Itt is jellemző, hogy egy motorra, vagy biciklire fölül az egész család. A vásárolgatás után elindultunk, hogy találkozzunk Xiaoniunnal, aki éppen dolgozott, méghozzá egy másik vendégház recepcióján. Az oda vezető úton láttunk frissen parkosított közületet, valamint olyan hutongrészletet, amely mintha a közelmúltban épült volna, erre utaltak a még zajló építkezések is. Végül némi térképnézegetés után megtaláltuk Xiaoniu munkahelyét.

Agyagkatona és foci EB

A hostel recepciója nagyon hangulatos volt, a leghangulatosabb, amit láttunk. Telepakolták szobanövényekkel, egy agyagkatona másolatával, ment a tévé, kanapéra lehetett ülni, stb. Xiaoniu fogadta az érkező turistákat, és angolul fölvilágosította őket Peking nevezetességeiről, azok elérhetőségeiről. Sok fehér ember jött, Ziling próbára tett, hogy fölismerem-e, melyik európai néphez tartoznak. Én azt tippeltem, hogy hollandok, vagy németek, utóbbi bejött. Érdekes kettősség, hogy a turistákkal rengeteget beszélt angolul Xiaoniu, velünk viszont már szégyellősnek látszott, és nem nagyon szólalt meg külföldiül. Persze Ziling folyton nógatta, de nem sok sikerrel. Xianiu rátermettnek látszott erre a munkára, Ziling szerint nagyon szeret segíteni az embereknek, mert annyira jótét lélek. Kissé magányos itt Pekingben, mert a családja nem itt él. Később tudtam meg, hogy rövidesen fölmondott és utazgatni kezdett. Szóval mi elhelyezkedtünk a kanapén, és Xiaoniu néha odajött hozzánk, amikor éppen ráért. Zilinggel az ő laptopjára töltöttük föl a képeket, meg átvettük azokat a dolgokat, amiket interneten rendeltünk, és Xiaoniuhoz érkeztek meg. Aztán a két leány elmentek kettesben valami vacsorát venni. Én a recepción maradtam, és Dzsahaóval, meg a rajongó táncos kislánnyal váltottam üzenetet Wechaten. Közben a televízióban éppen a foci EB-ről volt szó, több meccset is összefoglaltak, így természetesen a gólban gazdag portugál-magyar összecsapást is.

Gyalog haza

Miután megvacsoráztunk, a lányok hosszú, érzelmes búcsút vettek egymástól. Úgy vettem ki, nem gyakran találkoznak, de Xiaoniu tényleg nagyon kedves, jó barát. Gyalog indultunk vissza a hutongban, le is írtunk egy hatalmas kört, mivel Ziling navigált, de aztán a derültség után megkérdezett egy helybélit, ahogyan azt számtalanszor tette utunk során, és így kitaláltunk. Az első nagyobb út mentén próbált fogni egy riksát, de az pofátlanul magas árat mondott. Aztán elindultunk gyalog. A riksás még utánunk jött, és újabb ajánlatokat tett, de Ziling elhajtotta, aztán pedig hatalmas tempót diktálva visszagyalogoltunk a szállásunkra. Jó kis túra volt ez így estére... Mindkettőnk hangulatára rányomta bélyegét a következő nap programja.

A következő rész tartalmából:

Gigareptér, keserű búcsú, budapesti tűzoltók, hányós, síró utastársak, átszállás nélküli átszállás fehérorosz stílusban. Széllel szemben is leelőzzük az éjszakát, végül lehullok a porba, amelyből vétettem.