4. nap - Pingyao I.
2016. július 28. írta: szegedbicaj

4. nap - Pingyao I.

2016.06.03.

Ezen a napon a lövedékvonattal suhanva ismét szembesültem vele, hogy milyen közlekedés nem lesz soha nálunk, láttam kihalt, soksávos utakat, ősi városfalakat, őrült riksásokat, templomokat, és bicikliztünk egy nagyot a tömény szénszagban Pingyao óvárosában.

Vonat

Aki korán kel… az nagyon álmos lesz egész nap, de legalább jót alszik a vonaton. Reggel összeszedtük a cuccainkat, és bőröndöstől, táskástól elhagytuk a szállást. A hutongban egy fickó nyeles felmosóronggyal mosta a kocsijáról a ráülepedett sárgás port. A metrón érdekes, két szintes állomáson jártunk, a peron egyik oldala vagy 2 méterrel magasabban volt, mint a másik.

 vonat1.jpgKínában a vonatjegyet érdemes már legkésőbb 10 nappal az utazás előtt lefoglalni. A járművek rendre tele vannak utassal, és az a csodálatos, hogy amikor cserélődés van az állomásokon, a vonat továbbra is tömve indul el, minden helyen ülnek, de nem áll senki. Peking Nyugati pályaudvaráról , Beijingxi-ről indult a vonatunk (a „xi”  a nyugat, Xi’an város neve is innen ered, köszi Orsi). A megrendelt jegyet személyi igazolvánnyal, illetve útlevéllel lehet átvenni az állomáson. Némely állomáson már a jegypénztárhoz is biztonsági ellenőrzésen keresztül lehetett bejutni, de itt, ha jól rémlik, nem. A váró viszont külön volt a pénztáraktól, és oda már a szokásos biztonsági ellenőrzésen át lehetett „becsekkolni”. A peronra sem lehet csak úgy lesétálni, a megnyitott kapun kell átmenni, hogy oda jussunk. A vágányok fölött mintegy hídként vezet át az állomás folyosója, a peronokra való lejárat a repülőterek beszállókapuihoz hasonlatos. Minden eléggé letisztult, a jegyen rajta van az információ, a vonat száma a kapunál ki van írva. A miénk volt a D2001-es vonat 13-as kocsija (a „D” jelzésű vonatok kicsit lassabbak, mint a leggyorsabb „G” jelzésűek, ezek csak 200-250 km/h-val vánszorognak), jegyünk 183 yuan-be került a harmad osztályon, azaz kb. 7.320,- Ft-ba, Pingyaoba a távolság akkora volt, mint Szeged és Linz között. Végül a vonatunk max. sebessége 241 km/h volt, ami így is meghaladja a RailJet 230km/h-s sebességét. 

vonat2.jpg A vonaton udvarias, pedáns viseletű személyzet teljesített szolgálatot. A csomagtartókról a kilógó táskaszíjakat benyomkodták. 2x1 és 3x1-es üléssorok voltak, én a 3 üléses oldalon ültem az ablak mellett, Ziling pedig középen. A színvonal még így is verte a magyar IC szintjét, hogy harmadosztályon utaztunk. A lábunknak elég hely volt, az előttünk lévő ülés asztalkáját le lehetett hajtani. A hely azért is kellett, mert az ülések mindig menetirányba néztek, szóval irányváltáskor az egész vonaton megfordítottak minden ülést. Úgy számoltam, hogy egy ilyen vagonban utazott 80 ember, a vonat pedig 16 vagonból állt, és tele volt az egész, (álló utas nem volt) szóval kb. 1280 ember utazhatott ezen az egy vonaton. Esetleg kicsit kevesebb, a business osztályon pl. csak 2x2-es üléssorok vannak. Az utaskísérők föl-le mászkáltak, szóltak, hogy melyik állomás következik (nem mintha nem mondta volna be a hangosbemondó, és ne lett volna ki is írva). Sőt, szokás szerint menet közben föl is mosták a vonat padlóját. Itt menet közben is takarítják a vonatot, és ez annál döbbenetesebb élmény volt, hogy nálunk álló helyzetben sem.  Kuka nincs, papírzacskókban lehet gyűjteni a szemetet, amit aztán begyűjtenek. Mikor az utasok a hűvös levegőre panaszkodtak, följebb vették a fűtést, és érezhetően egyből melegebb lett a kocsiban. Esős, borús térségeken haladtunk át, az állomásokon az emberek már eleve sorokba rendeződve várták a vonatot a peronokon. A vonaton olvasható utazási magazinok egyikét olvasva Magyarországra is rátaláltunk, egy hatalmas tál gulyásleves képével.

Hat sáv a semmiben

hatsav.jpgPingyaonak két vasútállomása is van, az egyik a hagyományos vonatoké benn a városban, a másik a gyorsvasúté. Utóbbi , ahová érkeztünk, a várostól félreesőbb helyen van, előle buszok indulnak a központba. Amint leszálltunk a vonatról, erőteljes szénszag csapta meg az orromat. Szegedi kertvárosi részekben, falvakban lehet, vagy lehetett ezt a szagot érezni a téli mínuszok idején, amikor sok házban szénnel fűtöttek. Csakhogy itt most 30 fok volt. Nem kellett sokat bizonygatni ezek után, hogy ez egy szénbányász vidék. A vasútállomáson még elmentünk a mosdóba, amit lassan már nehezményeztek a vasutasok, mivel zárták volna be az állomásépületet. Amikor kiértünk, gyorsan zárták is mögöttünk, majd 5 perc múlva nyitották is ki, mert jöttek le a következő vonat utasai. Mi ezt már a buszról láttuk, ami egy-két vargabetűt leírva vitt minket a városba. A vasútállomás és a lakott részek közötti pusztát 6 sávos utak hálózták be, melyek mellett mindkét oldalon legalább 6 méter széles széles kerékpárút és járda is volt. A kereszteződésekben jelzőlámpás irányítást alkalmaztak. Nos, ezeken az utakon senki nem járt, teljesen üresek voltak. A kínai utakon megszokott dudakoncert sem hallatszott, de azért a szembejövő buszsofőrök kürtölve köszöntötték egymást. A busz amúgy eléggé lazán értelmezte a közlekedési szabályokat, még a jobbratartási kötelezettséget is letojta egy osztott pályás úton. Mivel nem volt ezzel egyedül, ezért csak rövid ideig voltam megdöbbenve. Mivel a járdák járhatatlanok a városban, a gyalogosok is sokan az úttesten sétálnak. Így éldegélnek itt a népek.

Pingyao

udvar.jpgPingyao tényleg nagyon parányi város Shanxi tartományban, még egy millióan sem lakják. A jelentéktelen porfészket épségben megmaradt óvárosa teszi mégis a térképre, melyet az UNESCO a világörökség részének nyilvánított 1997-ben. Itt lehet olvasni róla magyarul. Fényképekről ismertem meg, talán még a Konfuciusz intézetben, de ebben nem vagyok biztos. Tipikusan az az esett volt, amikor leesett az állam a képek láttán, és nem akartam elhinni, hogy ilyen város létezhet. A nevét többször is elfejeltettem, majd újra rákerestem. Eltelt pár év, és ennek a mesebeli óvárosnak a falai alatt sétáltam, miközben Ziling telefonon egyeztetett a szállás recepciósával.  Épp csak egy picit érhették félre egymást, mert mi a falon kívül kezdtünk el sétálni, míg a szállás a falon belül volt. Meleg volt, büdös, és a bőrönd ugrált a köveken. A látvány mondjuk nem volt utolsó, a 12 méteres városfal tövében park volt, a „várárok”, sok fűzfa, körülöttünk füstifecskék röpködtek és énekeltek. Végül visszafordultunk a kapuhoz, és átmászva a forgalom korlátozására szolgáló fémakadályon bementünk a műemléki épületek tömkelegét körülölelő falak közé. Ez után már megtaláltuk a szállást.

A kedves személyzetű hostel

A hostelt A Piece of Red Cloth-nak hívták, ami nem tudom, hogy erre a számra volt-e utalás, de ha igen, akkor ez bátor névadás. A bejárattal szemben egy jókora vörös csillag virított a házfalon. A szállás néhol emeltes részekből állt, a hagyományos, négyzetes elrendezést követte, több udvar is egymásba nyílt. Nem volt még készen minden szárny, folyton bővítgették. Az udvaron iszonyatos büdös volt, a meleg vizet előállító szenes kályhából kidőlő füst nem nagyon akart fölszállni, és megült a négyzetes udvaron. A szobánk is elég autentikus volt, a fal fehér volt, alul fekete téglák borították. Az ágy nem igazi ágy volt, hanem egy lapos kandallónak a teteje, és kő kemény. A fürdőszoba parányi volt, benne guggolós budi várta a kuncsaftokat. Személyivel és útlevéllel ment a bejelentkezés a recepción. A recepió egy közösségi térrel volt egybeépülve, ment a zene, voltak asztalok, egy közösségi mikrosütő, konnektor, wifi, stb. A személyzet és a vendégek közösen élték itt az életüket. A dekorációban több nemzetközi utalás volt, a világ zászlajai között a magyar is ott sorakozott. A recepciós srác, aki ekkor szolgálatban volt, rendkívül készségesnek mutatkozott, segített mindenben, és még arra is vette a bátorságot, hogy megkérdezze, honnan jöttem. Ziling mondta, hogy Magyarországról, és akkor ennyi, nem kérdezett többet, sőt, közölte, hogy nagyon félénk külföldiekkel beszélgetni. Nah, bakker, akkor miért van minden tele külföldi képeslapokkal, meg zászlókkal? – gondoltam, de ez biztos csak a külföldi vendégek megnyugtatására van. Igazán kedves és tapintatos érdeklődésemre általában tőmondatban válaszoltak, persze szigorúan csak kínaiul. Nemigen tudtam tehát kommunikációt fenntartani velük, a sráctól csak annyit tudtam meg, hogy ő üzlettárs itt. Elmondta még azt is (csak Zilingnek, de Ziling elmondta nekem) hogy szeretne külföldi ismerőst, de nem nagyon tud angolul beszélni. Én mondtam neki, hogy ha nem mer beszélni velük, akkor ez a barátkozás a külföldiekkel nem fog menni. De készségesek voltak, segítettek mindenben, amit Ziling kért, adtak áramot,  wifit, sőt az egyik lány alkalmazott még a laptopját is kölcsönadta a fényképek föltöltéséhez.

Első bringázás Kínában

oregek.jpgMiután Pekingben már az agyamra ment, hogy gyalogosként a tápláléklánc legalján vagyok, alig vártam, hogy járművet vezethessek, és én csöngethessek rá a gyalogosokra, akik majd aztán ijedten ugrálnak félre. Nos, ez nem így volt, mert európaiságom előtört belőlem. Inkább lassítottam, megvártam, míg van hely, irányjeleztem, szóval rohadtul kiríttam a környezetemből, mint valami akrobatikus űrlény. Többen is bringáztak, voltak elektromos riksák, amik tolatásakor egy automata hang iszonyúan idegesítően rikácsolta, hogy vigyázat, egészen addig, míg vissza nem váltotta az irányt a vezető. Volt 1-2 benzinmotoros jármű is, néhány kerületbe autóval is behajtottak. A kövezet általában tűrhető volt, de itt jobban ügyeltek az autentikus burkolatra, mint a hutongokban, nem volt aszfalt, csak kövek, amiken a por esőben sárrá változott, mint később kiderült. A falon itt-ott háló volt, hogy megóvja az ódon építményt az időjárás viszontagságaitól, no meg a közlekedőket a fal darabjaitól. Néhol kék táblák is jelezték, hogy ne maradjunk ott, mert veszélyes.  Először ebédeltünk egyet egy kis kifőzdében, aminek konyháját kérésre meg is nézhettem. Nem mondhatnám, hogy fénylett, a zöldségek egy polcon voltak a tojással, szóval lehet, hogy a Nébih már infarktust kapott volna, én viszont akkor már jól voltam lakva a finomságokkal, és semmi bajom nem lett tőlük. A rizs állandó menü lett nekem, laktatott, és legalább ismerős volt, ehhez rendeltünk néhány húsos-szószos étket. Míg ettünk, az utcán összegyűltek az öregek, beszélgettek, egyikük jóízűen elnyalogatott egy jégkrémet. Ebéd után aztán nagyot csavarogtunk a bringákkal, bejártuk szinte az egész óvárost. Az utcákon többnyire kártyáztak az emberek, de egy helyen madzsongoztak is. A köveket furcsa módon nem kettő, hanem három sorban tették egymásra. A tétet kártyalapok jelentették, amit majd a játék végén váltottak át pénzre. Így lehet a madzsongban kártyás fizetést alkalmazni. :)

madzsong.jpg

Négyszögletű kerekasztal, és egy köztisztaságis szurkoló

Vécésbácsi és fenekelés

Megálltunk egy nyilvános WC-nél az egyik városkapu tövében. A nyilvános illemhelyek sajátossága, hogy szinte biztos, hogy van benne valaki, és az is valószínű, hogy az egy vécésbácsi, vagy –néni. Noh, hát én bementem, és a WC-papír felől kezdtem volna érdeklődni, reflexből angolul, de a bácsi kínaiul válaszolt, és láthatólag meg volt róla győződve, hogy nekem ezt értenem kell. Ebben van rokonság népeink között, ezért nem jöttem zavarba, hanem  ezután már magyarul beszéltem, a bácsi kínaiul, nem értettük egymást, mosolyogva elváltunk, én pedig kimentem, és vártam Zilinget. Épp a városkapuhoz vezető kis hidacskát szemléltem, amikor látom, hogy alant egy férfi épp egy 4-5 év körüli fiúcskát fenekel el úgy istenesen, majd a sírdogáló gyerek könnyeit törölgeti. Sajnos a videózás tekintetében lemaradtam a jelenetről. Zilingnek említettem, azt felelte, hogy ez szokásos dolog, a gyereket el lehet fenekelni. Igazából a fej az, amit tiszteletben tartanak, a gyerek fejét nem illik megütni, a pofon, vagy a nyakleves így nem jellemző.

Természet

Pekingben a sarlósfecskék voltak uralkodók, a növényzet meg hasonlított az otthonihoz, akácfák, fűzfák, nyárfának kinéző fák. Itt is volt sok fűzfa, a füstifecskék csak úgy hemzsegtek, és verebek is voltak, meg legyek és szúnyogok. A kínai szúnyogok zümmögése megegyezik a magyar szúnyogok zümmögésével, és szerencsémre Zilinget legalább annyira szerették, mint engem. A rohadt kis dögök.

Szertartások

katolikus.jpgA városkában egy keresztény templom is volt, gondolom katolikus,  jól kitáblázott kerékpárparkolóval. Benn három agg nénike, meg egy pap (?) bácsi énekelgettek valamit, a bácsi kezében akkora kereszt volt, mint ő maga. Ez volt utunk során az egyetlen keresztény templom, amit meg lehetett közelíteni, és nyitva volt. Érdekes város ez, a turisták által látogatott főutcák mögött csöndes lakóutcák vannak, az itt lakó emberek élik az életüket. Kicsit odébb az utcák közt tekerészve egyszer csak egy zenés performanszhoz érkeztünk. Helyiek kis fúvóssal, cintányérral, dobbal muzsikáltak, Ziling szerint esküvői és temetési szertartásokkor szokásos az ilyen zene. Meg is kérdezte, hogy mi az alkalom, de nekem már nemigen fordította le. Az öreg házfalak visszhangozták kicsit a zenét, szédületes volt, mint valami időutazás, vagy mint egy filmjelenet.

Száraz tó, és csupasz fenekek

Lassan estvéledni kezdett, megálltunk hát egy kis csarnoknál, amibe benézvén nem láttam semmit, csak pár össze-vissza raktározott bútort, meg egy szobrot. Megkérdeztem Zilinget, hogy mi lehet ez, még a térképet is átbújtuk, de nem sikerült rájönni. Az épület mellett volt egy tó, de víz nem volt benne. Igazából nem nagyon készültem előre ezekből a helyekből, mert gondoltam Ziling képben lesz, vagy utána tud nézni, hogy hol is járunk. De őt ez annyira nem érdekelte, inkább az kötötte le, hogy engem fényképezzen. Google hiányában nem tudtam én sem nyomozni. Ezért inkább egymással foglalatoskodtunk, és a másnapi terveket latolgattuk. A kiszáradt tó mellett sopánkodva föltűnt, hogy az ott szaladgáló kisgyereknek lyukas a nadrágja hátul, meg talán elöl is. Ezt aztán később is láttam ilyen kisgyerekeknél. Ha a gyermekre rájött a szükség, akkor ott, helyben elvégezhette a dolgát szülei segítségével a ruházat összepiszkítása nélkül. Mondjuk, hogy ez mennyire higiénikus pl. a porban csúszó-mászó gyerekre nézve, azt nem tudom. A városban terjengő szagok alapján kétségeim támadtak a csatornarendszer kifogástalansága felől is, mondjuk úgy, hogy a bámulatos szépségű város átlagon felül bűzlött.

Este a városban

fozes.jpgA szálláson letettük a bicikliket. Ekkor közölték velünk, hogy legyünk szívesek a csomagjainkat átvinni egy másik szobába, mert abban, amiben elszállásoltak minket, javítási munkákat kell végezniök. S lőn, egy másik szobába költöztünk, ami nagyon nem különbözött az előzőtől. Egy autentikus kis négyszögletes, függőfolyosós udvarról nyílt a földszinten. Itt angol WC volt és volt kis tubusos folyékony szappan is, amit magunkkal vittünk, és még nagyon jó hasznát vettük később is utazásunk során. A pakolászás után elindultunk a városba, ahol az épületek fényárban úsztak, köztük turisták nyüzsögtek. Fehér embert nemigen lehetett látni. Az utcán sütöttek, főztek. Az egyik autentikus épületben űrhajószimulátort próbálhattak ki az érdeklődők, mellette régiségkereskedő üzlete állt. Ziling érdeklődni, majd alkudozni kezdett, hogy szerezzen egyet Mao kis vörös könyvéből, de a kereskedő hajthatatlan volt. Végül átmentünk az eggyel odébb lévő kereskedőhöz, és ott sikerült egyet  jó áron beszerezni a hírhedt könyvecskéből, méghozzá annak eredeti, vagy ahhoz közeli kiadásából. Elolvasni persze egy szót sem tudok belőle, de történelmi szempontból érdekes. 

Amikor majdnem csúnya dolgot csináltam


A mellékutcákban már nem olyan acélos a kivilágítottság, és eléggé keskenyek is, azonban a szállás eléréséhez ilyen utcákon is mennünk kellett. A forgalom nem hogy kisebb lett volna, mint nap közben, hanem még nagyobb is volt, a járművezetők pedig éppen olyan állat módjára közlekedtek, mint nappal, ha nem jobban. Először egy autós elől kellett félreugranunk, majd jött egy villanyriksás (vagy ilyen kis nyitott mikrobuszos), dudált, mi pedig a falnak lapultunk, de kb. úgy, mint Indiana Jones a sziklafalnak szokott, amikor millimétereken múlik az élete, és így is szinte súrolt a 30-cal haladó riksás. A hátra néző utolsó padsorban egy kínai család utazott, és önfeledten vihogtak, bennem pedig úgy fölment a pumpa, hogy majdnem bemutattam az egyezményes jelet a középső ujjammal az interkulturális kommunikáció jegyében. Azért ami sok, az sok, onnan már tényleg nem volt hová kitérni, a riksás meg pont letojta. Azt hiszem erre mondják, hogy ez nem fehér embernek való. Este a naplómba még felindultan írtam az esetről, az alábbiakat: „Aki a magyar közlekedési kultúrára rosszat gang.jpgmond, azt pofánrúgom, magyarok angyalok, és angyalok módjára közlekednek.” Ez persze barokkos túlzás volt, de a poszttraumatikus stressz ilyen dolgokra képes. El viszont nem tévedtünk, működött a GPS a fejemben. Amikor visszaértünk a szállásra, eleredt az eső. A „hallban” vacsoráztunk ebédmaradékot egy kis rizzsel följavítva. Vacsora után föltöltöttük a fényképeket a netre Ziling Baidu tárhelyére, meg pendrájvra is, biztos, ami biztos alapon. A szobában amúgy WC-papír nem volt (ez összkínai jelenség ezek szerint) volt viszont papucs, ami szintén jellemző egész Kínára.

A következő rész tartalmából:

Holnap ellátogatunk a helyi közigazgatási múzeumba, majd egy taoista, és egy konfuciánus szentélybe, lesz séta a városfalon, futás a zivatar elől, riksázás a zuhéban, majd elindulunk Shanghai felé.

A bejegyzés trackback címe:

https://csimicsajna.blog.hu/api/trackback/id/tr68920806

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bagira14 2016.08.02. 13:26:28

Ez a bejegyzés is szuper lett!
Örülök, hogy mondtam valami újat ^^.
Úgy emlékszem, hogy azt mondtad, egy listán találtad Pingyaot, amin Szegeddel együtt mint a legjobb ár-érték arányú helyeket mutatták be. Talán ez volt az: imgec.trivago.com/contentimages/press/trivago_best_value.pdf
Ja, madzsongban mi is kártyákkal számítottuk a pontokat a Körönd Teaházban. www.facebook.com/K%C3%B6r%C3%B6nd-Teah%C3%A1z-143170535759015/
~Orsi

szegedbicaj 2016.08.03. 20:00:33

@bagira14: Köszi Orsi, tényleg ez volt az! Mikre emlékszel! :)
süti beállítások módosítása