A csönd hangjaira sírós ébresztő, szőrhúzgáló vasutas, felhőbe vesző toronyházak, városnéző hajók, vörös csillag, kék béka és egy kedves barátnő Lanzhouból. A hutongok és Pinyao nosztalgikus romantikája után ízelítő a modern és gigantikus Kínából.

A Bundról kelet felé nézve a Huangpu folyó túlpartján elterülő Pudong városrészben fényben úszó felhőkarcolók sorakoznak

Ébredés a vonaton

Reggel a hangszóróból zümmögő lágy zenével ébresztgették az utasokat. Fölcsendül a Sounds of silence akusztikus változata is, az, amelyik Pekingben a Szén-hegyen is szólt este. Én mégsem a zenére ébredtem föl, hanem a túloldalon, a középső ágyon fekvő 1-2 éves kisgyerek sírására. Eléggé aktív kisfiú volt, föl le mászkált, tableten játszott, hanem ami igazán lekötötte, az a reggeliző kékszemű borostás külföldi volt vele szemben, aki visszabámult rá. A karján karkötő volt, ezt sok gyereknél láttam, Ziling szerint a hozzátartozóktól, rokonoktól kapják, szokásból. Megint megjelent egy vasutas, aki lábmasszírozót árult. Nagyon vicces szöveget adhatott elő, mert az utasok végig nevettek rajta a vonaton. A marketingtrükk bejött, a szemközti család végül vett egy lábmasszírozót, nem akartam elhinni. Ébredés után még az út fele, vagyis kb. 8 óra hátravolt, én mégsem unatkoztam. Reggeli után írtam a naplót, néztem a tájat, bámultuk egymást a kisgyerekkel. Az este kapott kártyát visszakérték, helyette visszaadták a jegyünket.

Ismerkedés a kínai popzenével

Miközben néztem a tájat, arra gondoltam, jó lenne összekötni a kellemest a kellemessel, kéne hallgatni valami zenét, méghozzá kínait. Ez unaloműzőnek is jó, és ha belemászik egy dallam a fülembe, arról majd mindig Kína életérzése jut az eszembe. Ziling telefonról le is játszott zenéket, persze fülhallgatóval hallgattuk. A számára végletesen unalmas klasszikus hangszerelésű muzsika után váltottunk a popra. Ezen zenék között is megakadt a fülem egy Mo Li Hua (Jázminvirág) c. népdal feldolgozásán. Ziling elmondta, hogy ez nagyon népszerű dallam Kínában, ez csak az egyik földolgozása. A kellemes, tipikus keleti dallam kicsit modernizálva lett, a dallamív ereszkedett a versszakokban, nagyon idegen volt, de ugyanakkor ismerős is. Sajnos azt a verziót, amit hallgattunk, nem találom a neten, viszont van sok másik, pl. ez, ami sokkal egyszerűbb, és ott van angol szöveg is alatta.

Találkozás Dzsahaóval

Az általunk leginkább a japán hadsereg által véghezvitt mészárlás miatt ismert Nankingnál (amit Nanjingnak írnak, és kb. Nancsingnak ejtenek) leszállt a szemközti család, és így már egészen szellős lett a vonat. A tegnapi tömegélmények után ez egészen kellemes állapot volt. Nanking amúgy a vonatból úgy néz ki, mint a bármely másik kínai város, megvan viszont az a jellemző tulajdonsága, hogy átfolyik rajta a Jangce, amely fölött átvonatoztunk egy gigamegarbrutálisan nagy hídon, amit még Mao uralkodása közepette adtak át 1968-ban. A híd két emeletes, a fölső szinten az autópálya vezet át, az alsó szinten pedig a vasút. 

Már Shanghai elővárosaihoz közeledtünk, amikor egy fiatal vasutas srác (ő Dzsahaó) vette a bátorságot, leült a mellettünk lévő ágyra, és szóba elegyedett velünk. A bátorságán fölbuzdulva még két vasutas hölgy is odatelepedett az ágyak végébe, de ők nem nagyon szólaltak meg, nem is sokáig maradtak. Dzsahaó viszont maradt, és – bár nem mindent értett, és elég félénk is volt – próbált kommunikálni angolul. Ami nem ment, azt kínaiul mondta, Ziling pedig fordított. Könnyen megtalálták a közös hangot, emberünk ugyanis Kansu tartományból származott, akárcsak Ziling. Néhány dolgot tudni vél a magyarokról, például azt, hogy mi valahonnan Mongólia területéről mentünk el nyugatra, merthogy a kínaiak egy idő után nem találtak egy adott néptömeget, és úgy gondolják, hogy ez a néptömeg lehettünk mi, akik fogtuk magunkat, és elmentünk Európába. Érdeklődött az európai életstílus iránt, véleménye szerint az európai emberek, akiket lát, mind szépek. Megvizsgált a szőrt a karomon, kedvesnek és szépnek tartott. Megkérdezte, fölvehet-e Wechaten, amibe nyilván belementem, így lett egy totál kínai kínai ismerősöm. Este rám is írt már, hogy merre járunk, beszélgetéseinkből kiderült, hogy focirajongó, az EB-n a Belgáknak szurkolt. Zilinget megkértem, hogy csináljon egy közös fotót rólunk, amint Dzsahaó roppant megtisztelőnek érzett, és gyorsan begombolta és megigazította az egyenruháját.
Az állomáshoz közeledve elszólította a kötelesség, ugyanis be kellett zárnia a kocsin lévő WC-ket. A kínaiak nem csak a sínek közé, hanem a szabályokra is hajlamosak szarni, ezért a vasút nem bízza a véletlenre, meg udvarias feliratú matricákra (vagyis a véletlenre) a dolgot, hanem az állomáson egyszerűen bezárja a WC-ket. A vonat ajtajában köszöntünk el Dzsahaótól, majd nekivágtunk a több, mint 24 millió lakost számláló, meleg, enyhén párás városnak.

Shanghai brutálisan nagy

Ez a város minden tekintetben nagy, területe is nagy, a házak is azok, a népesség is az. Egyébként Szeged testvérvárosa, magyar konzulátusnak is otthont ad. A taxiban, amibe beültünk, plexifallal volt elválasztva a sofőr a kocsi többi részétől, az anyósülés háttámláján monitoron ment a reklám. Vagy fél órát száguldottunk a gyorsforgalmi úton, mire abba a kerületbe értünk, ahol a szállásunk volt a kisebbik reptérhez közel. Egy viszonylag zárt lakópark egyik 6 emeletes társasházának 5. emeletén szálltunk meg egy normális méretű lakásban a nagyobbik, erkélyes szobában. A kisebbik szobában a tulajdonos aludt, aki kiadta a nagyszobát.  Az előző szállások után kellemesnek hatott a nagy tér, az erkély, a nagy fürdőszoba. A nagy itt azt jelenti, hogy volt külön zuhanyzó, ami már valami.

Miután lepakoltuk a csomagokat, és fölvettem a Ságváris pólómat, elindultunk a városközpontba, hogy találkozzunk Jinyinggel, Ziling barátnőjével, akivel mind általános, mind pedig középiskolában iskolatársak voltak közös szülővárosukban, Lanzhouban. A hölgy közgazdászként dolgozik Shanghai központjában, párja, kollégája, Yong is jött vele. Anyagi helyzetüket jellemzi, hogy vettek egy lakást a lány szüleinek a városban, hogy ha esetleg idős korukban oda szeretnének költözni, megtehessék, pedig Kínában az ingatlan nem olcsó mulatság.

A metróhoz sétálni kellett egy kicsit. A házak jellegzetessége Shanghaiban, hogy az ablakok előtt több méterre egy vízszintes fémkeret nyúlik ki. A ruhákat az erre kifeszített köteleken lógatják ki száradni. Elmentünk egy krómozott kerítéseket gyártó műhely előtt, majd egy park mellett, amiből zene szűrődött ki, nyilván tértánc volt. A város éghajlatát jellemzi, hogy fa méretű leanderek nőttek a parkokban. A metróállomás körül robogóhegyek parkoltak, mellette meg egy nagy építkezést láttunk, valószínűleg egy másik metróvonal állomását ásták. A metró egészen elképesztő ebben a városban, 14 vonallal és 548 km-es hálózattal a világ legnagyobbja. Az állomások és a szerelvények hossza is többszörösei a budapestinek, a kocsik szélesebbek is, klimatizáltak, az ülések színe vonalanként eltérő, az ajtók mellett esélyegyenlőségi ülés van, (amit persze letojnak) és minden állomás modern, rendes peronfallal rendelkezik. Némely vonalon 30 állomás sorakozik, az állomások között van, hogy több, mint egy percig száguld a metró, az alagút falára fényreklámot szereltek, amit a szerelvényben utazók a mozgás miatt mozgóképként érzékelnek. A metróról itt lehet bővebben olvasgatni. 

Székfoglalós játék

Iskolából, de még rendezvényekről is ismerős lehet az a játékos vetélkedő, amikor zenére sétálgatni kell a körbe rakott székek előtt, és amikor elhallgat a zene, akkor hirtelen le kell ülni, csak sajnos az a leglassabb játékosnak nem jut hely, és ő így kiesik. Itt a metrón tökélyre fejlesztették ezt a játékot. Hiába vannak a peronon a padlón nyilak, meg vonalak, hogy hol kell sorakozni a felszállóknak, és hol kell leengedni a leszállókat, itt ezzel nem nagyon foglalkoznak, és még a leszállók távozása előtt elkezdenek fölnyomakodni a szerelvényre. Ezért aztán nagyon határozottan és keményen kell leszállni, és előfordulhat, hogy az este az ember olyan horzsolásokat, vagy kék foltokat talán magán, amiket nem tudja, hol szerzett. Cserébe viszont senki nem kezd sértődötten reklamálni, ha az ember meglöki véletlenül, vagy direkt. Szabad ülést nem lehet találni, ha egy megürül, azt a vetélkedőben használthoz hasonló reflexszel foglalja el a legszemfülesebb utas. Nem érződött annyira az a hajlam sem, hogy az idősebbeknek átadják a helyet, jóval kevésbé, mint Pekingben. Volt, hogy csak azért álltam föl, hogy megnézzem, melyik állomásnál tartunk (az ajtó fölötti térképen kis ledlámpák jelzik a vonat helyzetét), és mikor vissza akartam ülni, már éreztem, hogy a helybéli utas bebújt mögém, és jószerivel alámült. Aztán mikor majdnem az ölébe ültem, gyorsan visszaengedett. Nem kivagyiságra megy ez a játék, konfliktust senki nem akar. (a kép még végállomáson készült, azért ilyen szellős a metró)

Kék béka!

Az üzleti negyedben a felhőkarcolók egészen jól látszottak, a „Szivar” és a „Sörnyitó” mellett ott fénylett a tévétorony. A hatalmas közlekedési csomópont fölött kör alakú gyalogos fölüljáró emelkedett, amelyre mozgólépcsők vittek föl mindenféle irányból. Mi lementünk a fölüljáró melletti bevásárlóközponthoz, mert itt találkoztunk Jinyinggel. Némi keresgélés után egymásra akadtunk, a csajok nagy ölelgetős, puszilgatós jelenetet rendeztek, majd elsétáltunk a negyed közismert éttermébe a Blue Frogba, aminek a logója egy kedves kék béka. Itt nyugati ételeket árusítanak, persze ahogyan nálunk a kínai is kicsit európai, úgy itt az európai is kicsit kínai. Boldog tudatlanságban faltuk európai és amerikai ételeket, a tortillát, csirkét, sültkrumplit, spagettit, de kínai módra, vagyis mindenfélét rendelve, majd megosztogatva egymás között. Vagy az össze-vissza evés , vagy a hozzávalók messziről való beszerzése miatt, de -  le kell szögezni  -  ez volt az egyetlen étterem Kínában, aminek étke hasmenést váltott ki belőlem. Bár a széntabletta tette a dolgát, azért a kék béka fogalom lett körünkben, főleg, hogy a papírzacskón, amiben az ételt elvittük, rajta volt a kék béka, és ez a papírzacskó hetekig kísért(ett) utunkon. Ziling nem szeretni a nejlonszatyrot, ha használ is, nem dobja el, hanem újrahasznosítja. Azért egy környezetmérnöktől ennyit el is várok. :)

Az étteremben próbáltunk beszélgetni. A velünk szemben ülő pár megint előadta a félénk kínai műsort, alig szólaltak meg angolul, noha elvileg beszélték a nyelvet, de néhány tőmondatnál többet nem lehetett kihúzni belőlük. És nem egy belső-kínai faluban voltunk, közgazdászokkal beszélgettem Kína legnagyobb és legfejlettebb metropoliszában! Ettől függetlenül kedvesek voltak, mindent fizettek, a maradékot elraktuk. (kár volt, mert ment a kukába) A bevásárlóközpont parkolójában aztán beültünk Yong tunningolt, sportos, 2 ajtós Volkswagenjébe, és a felhőkarcolók közt, majd a folyó alatti alagúton át elkocsikáztunk a folyópart alatt végigfutó gigantikus mélygarázsba. A mélygarázshoz tartozott ingyenes nyilvános WC is, ami előtt a falon egy hatalmas ledes kijelző mutatta, hogy hány fülke foglalt, és hány szabad. Ez igen, kérem, ez már nem a szénszagú és poros Pingyao, ez már a modern Kína.

Bankok, vagyis a Bund

A folyóparton aztán a felszínre érve jókora tömeget találtunk, amire magyarázat volt a látvány. A csillogó folyó mögött a felhőkbe törtek a Pudong-szigeten a kivilágított tornyok, belülről megvilágítva azokat. Itt nem volt este, szürkületi világosság derengett amerre csak a szem ellátott. A folyón kivilágított sétahajók úsztak, közöttük néhány sötét teherhajó is elcsordogált csöndben. A mi oldalunkon, vagyis a híres Bundon díszfényekben úszó európai, vagy inkább amerikai stílusú, de régebbi házak sorakoztak, mind banképület. A helyzetet csak némiképp árnyalta, hogy egynémely épületen a vörös csillag világított.
Ziling: „Ah, there are so many banks here!”
Én: „Because this is the river bank.”

A ragyogó toronyházakkal a háttérben – hasonlóan a többi ott sétálgató emberhez – fényképezkedtünk. A levegő kicsit lehűlt, ezért fölvettem a pulcsit, Zilingre meg ráadtam a láthatósági dzsekimet, ami nem kimondottan volt elegáns a külsőre sokat adó shanghaiak között, de legalább kicsit melegített.

Esküvői fotózás és öreg híd

Ez a part a látványával népszerű hely az ifjú házasulók körében, akik menyasszonynak és vőlegénynek öltözve pózolnak a profi fotósoknak. A nők egy része a nyugati fehér ruhába öltözött, másik része az itt őshonos szokás szerint vörösbe. Ezt a fényképezős dolgot úgy kell elképzelni, hogy sűrűbb helyeken 20-30 méterenként volt egy ifjú pár, és fotós stáb; a parton, az út mentén, mindenhol. Végignézve a soron elég röhejesnek hatott a látvány, mindenki különlegeset akar a különlegesen szép helyszínen, és az eredmény, hogy mindenkinek ugyanilyen fotója van, ugyanarról a helyről. Uncsi.

Séta a Bundon.

Átmentünk még Waibaidu nevű kivilágított régi acélhídon, ami már van száz éves, és ez nagy dolog errefelé, a történelem része. Ráadásul több filmben is játszódott itt jelenet, ami ismertté tette. A modern és velejéig kapitalista parton némi kontrasztot jelentett 1-2 erősen szocialista stílusú hősi emlékmű, szobor. Kicsit megzuhant a társaság, ezért elindultunk hazafelé. Ekkor tűnt föl, hogy a városi autóbuszok és trolik kivilágítatlanul közlekednek, csak néha villantják föl a fényszórójukat. Fene érti ezt.

Bóbiskolás a városi autópályán

Vendéglátóink nagyon kedvesek voltak, elvittek minket haza. A mélygarázsból kicsit nehéz volt kivergődni, mivel sokan indultak el az este öregedésével. Yong nem is gatyázott, átengedte a gyalogosokat (az már eleve gyanús, ha egy kínai ilyet csinál), aztán a jobbra kötelező haladási iránynál kivágott balra, és már rajta is voltunk a Bundon végigfutó úton. Aztán rámentünk egy városi autópályára, amint 90 km/h-val suhanva szeltük a kilométereket. Végre nem metróval utaztunk keresztül a városon, így akár nézhettem volna is, de minden igyekezetem ellenére, mint valami bámészkodó csecsemőt, elnyomott az álom, és csak akkor tértem magamhoz, amikor ráfordultunk az útra, ami a szállásunkhoz vitt, és megdobta a kocsit egy kátyú.  A kék béka annyira jóllakatott minket (a fene enné meg), hogy nem is vacsoráztunk már, hanem nyugovóra tértünk.

A következő rész tartalmából:

Megbarátkozok a tömegnyomorral, üvegpadlón sétálunk több száz méterre a felszíntől, mágnesvonatozunk Kína második legnagyobb repülőterére, aranyhalat etetünk, múzeumot látogatunk, és este olyan koreait vacsorázunk, hogy Ziling megkönnyezi.

Sajnos a Google kinyírta a Picasát, és valami gagyi mobilappot tukmált a felhasználókra helyette. A képek linkje egy oldalra visz, ahol látható a kép, rákattintva lehet nagyítani, és a jobb fölső sarokban az I-betűre kattintva megnyitható az információ, ami az egykori képaláírások helyett van, ott olvasható, hogy mi van a képen.