16. nap - Hongkong IV.
2016. november 21. írta: szegedbicaj

16. nap - Hongkong IV.

2016.06.15

fenyar.jpgSzaunázunk a Ki Lung utcán, orrba szájba biciklizünk Hongkong lakótelepein, beavatkozunk néhány rák magánéletébe, kiderül, hogy az angol hasznosabb tud lenni ebben a városban, mint a mandarin, és, hogy nyugodtan lehet transzvesztitákat fényképezni a belvárosban, nem sértődnek meg.

Mikor a fényképek életre kelnek

kispiac.jpgErre a napra elhatároztuk, hogy biciklit fogunk bérelni, és kirándulunk egyet. Miután beleszerettem Hongkongba, több zsúfolt, belvárosi részét megnéztem az utcakép-nézegetővel, és most tudatosodott bennem, hogy ezen utcarészek egyike valószínűleg nagyon közel van. Ezért hát ellenőriztem az interneten a helyszínt, amely a Ki Lung utca egyik kereszteződése, majd elindultunk, hogy fölkeressük személyesen. Ziling támogatta ezt az elképzelést, mert a hongkongi utcák nyüzsgése és hangulata bejött neki is. A piac a házunk előtt még nem volt elbontva, ezúttal megmaradtak a sátrak. Azért is jó volt ez a kis kirándulás, mert a szállásunkhoz közeli helyszín keresése miatt nem mentünk le a metróba, hanem az utcákon sétáltunk. Ezáltal nyerhettünk némi bepillantást Hongkong életébe, műhelyekbe, mosodába, szűk sikátorokba. Időnként kisütött a nap, ami hongkongi tartózkodásunk alatt nem sokszor fordult elő hálistennek, mert ilyenkor még pusztulatosabb lett a hőség. Az utcaképet hatalmas kartondobozok, biciklik, kézikocsik határozták meg, és persze az elmaradhatatlan cégérek, feliratok. Lengén öltözött emberek nyüzsögtek ezek között a régebbi, lekerekített sarkú házak között.

Falun gong pro és kontra

falun.jpgA Falun gong kifejezéssel először Pécsett, a tettyei Szathmáry-Palotaromnál a parkban találkoztam, amikor a kórussal kirándultunk ott. Néhány magyar a fűben, kört alkotva állt fél lábon hosszú mozdulatlanságban, míg a körülöttük lévő asztalon szórólapok hirdették az eszmét. Eszerint a gonosz kínai kommunisták elrabolják az emberek szerveit, és eladják őket. Elvileg egy erkölcsi elvekkel átszőtt meditációs technikáról van szó, amelynek ismerete és gyakorlása a 90-es években kezdett rohamosan terjedni Kínában, mire az állam betiltotta. Valószínűleg ebből az üldöztetésből ered a dolog mozgalmi jellege. A szárazföldi Kínában nem is találkoztunk vele, Hongkongban viszont mindjárt két féle módon is, ugyanis két, ellenséges csoportosulás tüntetett egymás mellett tökéletes békességben. Az egyikük az ördögi filozófia ellen tüntetett, mondván, hogy azt el kell távolítani, mert hazugság és életeket sodor veszélybe. A nyomaték kedvéért néhány ember portréja is volt a molinókon, egyiküknek még hosszú fogakat is rajzoltak, a képeket pedig áthúzták. A másik csoportosulás szerint a Falun dafa (a falun gong másik neve) jó dolog, és követelik az igazságot Csiang Cömin kapcsán , aki üldözte a mozgalmat a 90-es években, és hozzá kötik azt is, hogy meggyilkolt hívek szerveivel kereskedtek.  Hangosbemondó is szólt végtelenítve, azt nem tudom, melyik stand álláspontját nyomatta, mert nem értettem. Engem, mint külföldit, teljesen letojtak, de az egyik falun gongos tüntetőnéni megkörnyékezte Zilinget, aki mosolyogva utasította el a szóróanyagot. Azt nem tudom, hogy miért csípi ez a filozófia a kínai kormány szemét, és azt sem, hogy mennyi igaz ezekből a szervrablós történetekből, mert nem izgat annyira, ezért nem foglalkoztam a két standdal sokat, hanem továbbmentünk. Végül megtaláltuk azt a helyet, amit én a keresett helyszínnek véltem, elidőztünk kicsit a kereszteződésben, majd visszamentünk a metróállomáshoz. A lejárónál egy fiatal srác headsetes hangosbemondóba nyomta a szöveget egy mobiltelefonról. A hallgatóságát szinte kivétel nélkül idősebb bácsik alkották. A metrón immár rutinszerűen fölvettem a pulcsimat, és aztán ez már mindig így volt Hongkongban akár a metrón, héven, akár az éttermekben. Röhejesen hat, de ez van.

Tai Wai

taiwai.jpgA metróról átszálltunk a hévre, és elvonatoztunk a Tai Wai állomásra. Ez már kicsit kijjebb van a város sűrűjétől, elszórtabban állnak a toronyházak. Az állomásépület egészen impozáns, ahhoz képest, hogy csak egy hév áll meg itt. A ház előtt sorban jöttek-mentek az iránytaxik, egy kerékpártároló pedig roskadásig volt biciklikkel. Itt is, mint mindenhol, fordított U alakú támaszok tartották a kétkerekűeket. Az állomás elől indult a kerékpárút. Kerestünk egy kerékpárkölcsönzőt, majd elmentünk megebédelni. Az étteremben láthattam, hogyan írja föl a pincér a megrendelt tételt, és azon gondolkodtam, hogyan tartozhatunk egy fajba rendszertanilag olyanokkal, akik ezt el tudják olvasni. Ez még az orvosok által vényre firkált gyógyszerneveknél is elképesztőbb, pedig ez már nagy szó! Az ablak előtt, a teraszon egy-két hal úszkált.

Bosszantó kölcsönző

A kerékpárokat nem ott kellett fölvenni, ahol leegyeztettük a bérlést, hanem kicsit odébb. Elmentünk hát oda, hozzánk is vágtak két kerékpárt. Aztán pedig letojtak minket, mert jött egy nagyobb turistacsoport, és nekik állítgatták a bicikliket. Ez a közömbösség irányunkban már eleve eléggé szemtelen volt, de aztán láttam, hogy a kosaramat sárga műanyag madzaggal kötötték föl a kormányra, és ha rátettem a táskámat, akkor lekonyult az egész, és nyomta az elülső fékvezetéket, fékhatást kiváltva. Az ülés meg elég alacsonyan volt, a térdem a számat verte, de ha kijjebb emeltem az üléscsövet, már nem tartotta meg a foglalat. A gumi kemény volt, de olyan vastag, hogy jól hallhatóan zümmögött az aszfalton. Én, aki a kerékpárra eléggé kényes vagyok, megviselt lélekkel tettem meg az első métereket. Ziling is látta ezt, és tőlem jóval távolabb tekert, míg meg nem nyugtattam, hogy nem fogom megharapni.

 

Hongkong kerékpárútjai

bringaut.jpgA város ezen részét sűrűn behálózzák a külön vezetett kétirányú kerékpárutak. A közeli folyó- illetve öbölparton mindkét oldalon futottak a mindenhol gyalog- és kerékpárútnak táblázott bringás létesítmények, és több gyalogos- kerékpáros híd kötötte ezeket össze. A kerékpárút forgalomtechnikai jelzéseit tekintve a nagyjából közutat követi. Jellemzőek a gyalogosvédő szigetek, a kerülés irányát jelző nyilak, kereszteződéseknél forgalomtól elzárt területek és széles ívek, körforgalmak, járműosztályozók. Néhol egészen káprázatos, több szintes csomópontban találkoztak a bringautak. A lassítást angol és kínai feliratok jelezték a burkolaton. Aluljáróknál néhol ki volt téve a „szálljálleéstoljad” tábla, aminek senki nem tett eleget, kivéve a hosszabb, meredek emelkedőknél, mert ott meg igen. Az utak maguk szabványosan 3,6 méter szélesek, vagyis 1,8 méter jut a bringásoknak irányonként. Terelővonal mindenhol van, úgy néztem thermoplasztik. A burkolat nem rendes aszfalt, hanem valamilyen betonos keverék, nem teljesen egyenletes, de jó állapotú és masszív, tartós. Néhol piros színben játszott alattunk ez az anyag. Bárhová mentünk a bringaút mellett volt megfelelő közvilágítás. A forgalom abszolút turisztikai, szabadidős sport-jellegű, és az is inkább a folyó-menti utakra korlátozódik. A lakótelepek belsejében vezető utakon elenyésző a járműforgalom, legfeljebb gyerekek használják őket.

Tekerészés, nyilvános budi

tamasz.jpgA bal oldali közlekedés alapjában véve működött, legalábbis amíg csak haladni kellett az út bal oldalán. A gond akkor következett, mikor egy több sávos kereszteződésbe értünk, én meg fordultam volna rá a másik út jobb oldalára. Vagy amikor meg kellett előzni valakit, de leginkább akkor, amikor valami fölbontás volt az úton, amit ki kellett kerülni, és én úgy gondoltam, hogy az út jobb oldalára kitérve elsőbbségem van, pedig hát éppen a szemből jövőknek volt. Szóval elméletben nagyon lazán ment a baloldalon való közlekedés, de a valóság más volt, nem mindig ment zökkenőmentesen. Indulás után nem sokkal a kerékpárút teljesen függetlenné vált a közúthálózat többi elemétől. Önálló hidakon keresztezett egy csatornát, majd balra mentünk, párhuzamosan a folyóval. Kék útirányjelző táblák mutatták, merre lehet eljutni a szövevényes úthálózaton. Időnként fedett úton haladhattunk, mert a part magasabban fekvő részeiről teraszok lógtak be fölénk. A vendéglátóhelyeknél fordított U alakú támaszok is ki lettek helyezve. Aztán egy kerékpáros hídon átkeltünk a folyón, és a másik partján haladtunk tovább, mígnem egy pihenőhelyhez érkeztünk. A folyót itt végig parkosított sétány követte, és nem csak kerékpárút futott rajta végig, hanem egy rekortán borítású kék futópálya is. A pihenőhöz kút, ivóléautomata, egy elképesztően kulturált vizesblokk is tartozott, valamint egy komplett játszótér. Úgy tűnt, hogy kis parkőrbódéban épp nincs senki. Míg Ziling a mosdóban volt, én megcsodáltam egy Ficus Benjaminát. A kihelyezett információs tábla szerint van még a Shing Mun folyó mentén fitneszpark időseknek, Tai Chi placc, fitnesz állomások, stb.

Lakótelepen

kor.jpgAz egyik 25 emeletes sorház mellett a bringaút bevezet egy lakótelep belsejébe. Közutat nem keresztez, azok alatt, beleértve a vasutat is, aluljárón halad át. Jellegét tekintve a hálózat itt emlékeztet a szegedi Kodály térire, ahol szintén játszótér van, óvoda, bölcsőde, iskola, és persze magas házak.  A bicikliutat fürtökben lógó cangák övezik, a kihelyezett kerékpártámaszokhoz, vagy a korlátokhoz kötve. A látvány azonban csalóka, a biciklik ugyanis láthatóan ritkán vannak használva, soknak lapos volt a gumija, több egyszerűen le is lett takarva nejlonnal vagy vászonnal. Mellettünk a járdán sok iskolás gyalogolt, valószínűleg véget ért a tanítás. A lakótelepen olyan sűrű volt a hálózat, hogy néhol körforgalomban keresztezték egymást a kerékpárutak. Az egyiknél megálltunk kicsit fényképezkedni, midőn én kerültem a körforgalmat balról. MÉvi biztos irigykedik most, ha olvassa ezt, mert nekem nem kellett nézni, hogy emiatt elkap-e a pont arra járó rendőr. Az egyik eldugott út mentén fiatalok kosárlabdáztak, egy idősebb bácsi meg erhu-n gyakorolt játszani, ami hallhatóan ráfért. A lakótelepről mindenféle szövevényes úton tértünk vissza a folyóhoz, amely lassan egy széles, hosszú öbölbe torkollt. Ennek mentén tekertünk tovább, elhaladtunk egy strand, meg egy uszoda, majd egy hatalmas építkezés mellett, majd az elvesző kerékpárúrtól rátértünk egy kis mellékutcára, méghozzá erre. Innentől fogva gépjárműforgalomban tekertünk a menetirány szerinti bal oldalon.

Rákos-öböl

rakok.jpgA kis út érezhetően nagyon közel volt a tengerhez, ezért egy kis kikövezett ösvényen a termetes elefántfülek között bebújtunk a susnyásba, melynek túloldalán valóban ott volt egy tengeröböl  Hivatalosan Starfish Bay a neve, ami a tengeri csillagot jelenti, de mi olyat egyet sem láttunk. Az öböl nagyon sekély, apálykor, amikor mi is ott jártunk, teljesen szárazra kerül a mederfenék. Ahogy végignéztünk a homokon úgy tűnt, mintha vibrálna. Milliónyi apró rák mozgott ugyanis rajta, ki-be mászkálva ujjnyi vastag földalatti járatából. A legnagyobb példány sem nőtt egy 200 Ft-os érménél nagyobbra. Időnként összetalálkoztak a kis állatkák és meglökdösték egymást. Jóformán egyedül voltunk az öbölben, de aztán megjelent egy fickó, és elkezdte a drónját röptetni. Visszafelé a susnyásban szemügyre vettem az elefántfülek piros termését is, amit még sosem láttam, mivel a fogságban tartott példány az irodában nem produkált még ilyet. Az öbölből még föltekertünk a hév végállomásáig Wu Kai Sha állomásig, majd onnan még továbbhaladunk kicsit eddig a körforgalomig ahol megint elhagytuk a bicikliutat, és egy mellékutcán letekertünk eddig. Itt viszont zsákutcába kerültünk, és nem tudtuk, merre menjünk a tenger felé. A bicikliket 18:30-ra vissza kellett vinni a kölcsönzőbe, ezért végül a visszafordulás mellett kellett, hogy határozzunk. Majdhogynem érzése mentünk visszafelé, egy másik útvonalat választva, a folyton föl-le kacskaringózó kerékpárúton. Az élvezeti értékén rontott a sok aluljáró, amelynek rámpája miatt küszködni kellett néha. A táblázás is lehetett volna több, volt, ahol zsákutcába futottunk, és ahol nem volt kiépítve a kerékpárút, ott viszont szinte lehetetlen volt bringával közlekedni. Ez sajnálatos jellemzője Hongkongnak. Végül visszataláltunk a folyó mellé, ahol a korábban is használt kerékpárúton haladtunk vissza. Az egyik terasz alatt idősebb bácsik sakkoztak, több táblánál is. Az egyik párost sokan körülállták, és fennhangon kommentálták is a játék történéseit. Közben folyton zümmögtek el a bicikliúton a kerekezők. A végén már húznunk kellett rendesen, hogy időben visszaérjünk, de végül 18:29-kor leadtuk a bringákat.

Ugrálóköteles kisfiú

hkirs.jpgA rohanásban megfáradtunk kicsit, ezért leültünk az állomás előtti padkán szusszanni egyet, meg inni. Az állomás előtt a szokásos nyüzsgés zajlott, aztán a tömegből egyszer csak kivált egy nő, meg egy kisfiú, és nekiláttak szórólapozni. Szokatlan jelenség volt ez így, ezért a láthatóan megszeppent gyerektől kértem egy szórólapot, hogy láthassam, mégis miről szól. Kiderült, hogy az állomáshoz közel működő ugrálóköteles sportegyesület a HKIRS hirdette az ifjaknak szóló nyári táborát. A szórólapon néhány sportoló képe sorakozott, alatta leírással, gondolom példaként. Kiszúrtam, hogy az egyikük pont a szórólapot osztó gyerek, amit ő is megerősített. Nézegettem még kicsit a lapot, aztán beszélgetni kezdtünk Zilinggel. Közben láttuk, hogy a nő eltűnt, a fiú meg az állomás bejáratánál áll szorosan a falnál, és félénken emelgeti a szórólapokat, amit senki nem vesz észre. Odamentünk hát beszélgetni kicsit. Ziling mandarinul kezdte kérdezgetni, amitől láthatóan nehézkesen indult a társalgás. A kissrác láthatóan zavarban volt, merthogy nem értette, amit Ziling mondott neki, Ziling meg őt nem értette igazán. Ennél ékesebb példája nem is lehetett volna annak, hogy a kantoni nyelvjárás, illetve annak itteni változata olyannyira eltér a mandarintól, hogy szinte tejesen másik nyelv. Végül a gyerek közölte, hogy ha lehet, akkor az angolt részesítené előnyben a mandarinnal szemben. Így végül elmondta, hogy az egyesületnél ugrálókötelezik, méghozzá versenyszerűen. Részt vett már versenyen pl. az USA-ban is, ahol ráadásul nyert. Szívességből vállalta, hogy segít az egyesületnek a tábor népszerűsítésében, és kijön szórólapozni. Volt egy idősebb srác is, ő kicsit odébb sertepertélt. Kérdeztük, hogy miért nem beszélik meg, hogy egyikük ugrálókötelezni kezd, és a rá figyelő tömegnek lehetne szépen osztani a szóróanyagot, merthogy így nem fognak szórólapot venni tőle a rohanó emberek, ha csak itt áll. Eme marketingtanácsokat csak úgy spontán, grátisz kezdtük osztogatni, de mivel nem úgy tűnt, hogy sikerül fölszítanunk a harci kedvet, lassan elköszöntünk egymástól, mi pedig fölültünk a hévre, és visszavonatoztunk a belvárosba.

Templom, piac, terrorénekesek és transzvesztiták

buzibar.jpgHirtelen este lett, ami azt jelentette, hogy fölkapcsolták a villogó neonfényeket, ledfalakat, a város újra fénytől vibrált. A Templom utcai piac – bármily meglepő – egy templomról kapta a nevét, amely a ragyogó piac mellett szinte láthatatlanul megbújt a sötétben egy park mellett. Az éjszakai piac talán a legnevezetesebb a környéken. Van itt minden, iskolatáskától a zsebventillátoron át a drónokig. Jócskán elkeveredtünk az éjjeli forgatagban, nem tudtuk, hogy melyik metrómegállót is keressük, ezért össze-vissza bóklásztunk a környéken. Volt, ahol mindenféle jós kuruzslók sátrai sorakoztak, míg odébb karaokézni lehetett. Ez úgy nézett ki, hogy egymás mellett sorakoztak a karaokésátrak, és mindegyiknél pénzért nyávoghattak a mikrofonba a beképzelt kappanhangú balfaszok, kiknek hamiskás dalolása a sátraktól kicsit távolodva émelyítő kakofóniába olvadt, így innen tipliztünk elég gyorsan. Török és indiai éttermek is voltak szép számmal, rendre terasszal az utcán. Mi végül egy olyan kínai étterembe ültünk be, melynek nem volt terasza, és itt vacsoráztunk meg. Kiérve a Pak Hoi utca kereszteződésénél két rendkívül igénytelen, már-már romantikusan ocsmány bádogcsarnok állt, a bodegák fala tele volt plakátolva, a falak teljesen random végig voltak szórva neoncsövekkel. Fölhorgadt bennem a vágy, hogy bemenjek az egyik ilyen street foodot forgalmazó tákolmányba, azonban ettől eltántorított az az apróság, hogy mindenféle különös kinézetű fiú(?) és lány(?) gyülekezett a bejáratnál. Annál kevésbé volt bizalomgerjesztő a látvány, hogy a fiatalok úgy néztek ki, mintha transzneműek lennének, vagy valamilyen szektához tartoznának, fura hajakkal, arcfestésekkel, tetkókkal. Ez sem Kína többi részén, de még itt sem volt bevett látvány, de letudtam azzal, hogy egy ekkora metropoliszban, Ázsia világvárosában belefér, hogy az ilyen embereknek is legyen egy törzshelyük, egy alter hely, ahol szórakoznak. Kicsit tartottam attól, mi lesz, ha lefényképezem őket, mert hogy ugye Kínában ezzel nem nagyon foglalkoznak az emberek, de Ziling is aggódott, hogy nem kéne őket látványosan fotóznom, mert mégiscsak na. Persze suttyomban azért lőttem pár képet, végülis megkerget egy tűsarkús buzeráns, csak lehagyjuk. Vagy azt mondom, hogy a lepukkant bódéház érdekelt. Ám végül nem kergettek meg, csak ott álltak. 

Nem minden az, aminek látszik

alvo.jpgVan, ami az, pl. az a potrohos félmeztelen fickó, aki a vásári forgatag közepén húzta a lóbőrt hanyatt fekve, vagy a kiszuperált automatizált madzsongasztalok.  Miközben a kiutat keresgéltük a forgatagból, figyelmes lettem rá, hogy több, egyforma pólóban lévő ember ücsörög néhány utcasarkon, műanyag székeken. Bár Zilingnek annyira nem tetszett a dolog, javasoltam, hogy kérdezzük meg őket, mire várnak így. Végül megszólítottuk egyiküket, aki elmondta, hogy egy tudományos-fantasztikus film forgatása zajlik a városban, ők ennek forgatásán vesznek részt, és várják a rendezői utasítást. Elmutatott a bádogbódék irányába is, mondván azok ott is a film statisztái, és várják, hogy mit kell majd csinálniuk. És odanézve a transzvesztitáknak hitt fiatalokat láttuk. Szegény ember, nem tudta, miért kezdünk röhögni azon, amit mond. Hongkongban rengeteg filmet gyártanak, ezt tudtuk, és láttuk is, hiszen láttunk forgatócsoportot itt-ott, de erre ebben az esetben pont nem gondoltunk erre. Hongkongban nem minden az, aminek látszik, akiket transzvesztita szektásoknak hiszünk, lehet, hogy valójában csak űrlények.

Szobacsere

Este, mikor visszaértünk a hostelbe, megkértek, hogy költözzünk át egy másik szobába, mert azt, amiben laktunk, kivették mások. Mivel eredetileg is ablaktalan szobába foglaltunk, zokszó nélkül áttelepültünk a másik szobába, már ha lehet így nevezni egy ablaktalan kis lyukat. Felszereltségben viszont nem maradt el a másiktól. Miközben az esi védőpálinkát szopogattuk, Ziling a családja állapotáról mesélt. Sokáig fönn voltunk, pedig másnap korai kelést terveztünk, eldöntöttük ugyanis, hogy meghosszabbítván hongkongi tartózkodásunkat holnap még elutazunk a Tap Mun-szigetre. Ekkor még nem sejtettem, hogy ez nem lesz sima menet.

A következő rész tartalmából:

Elérjük-e vajon a Tap Munra járó hajót? Megtámadnak-e a hegyoldalban legelésző minimarhák? Nyitva találjuk-e az utunkba kerülő keresztény templomot? Lehet-e sört venni a hév-megállóban? Sikerül-e visszatérnünk Kínába? A következő részben mindez kiderül.

Velem együtt biztos sokan tartják elképesztően zsúfoltnak Hongkong bemutatott városrészét. Pedig mindez semmi a Kowloon Walled City nevű helyhez. Az elképesztő városrészben 2,5 Dóm térnyi területen közel 40.000 ember lakott. A házak közötti sikátorokba nem jutott el a napfény, ezért neoncsövekkel világították meg őket. Mivel katonai erőd volt az előd, jogilag a terület Kínához tartozott, nem a Britekhez, vitatott helyzete pedig egyfajta törvényen kívüli területté tette, ahol virágzott pl. kábítószer-kereskedelem és a prostitúció is, ugyanakkor sok lakó nosztalgiával emlékszik rá az összetartó közösség miatt. 1993-ban Kína és Birtannia megállapodása alapján az egészet lerombolták, helyén ma park van, ahová viszont nem látogattunk el.  
Magyar nyelven lehet róla itt olvasni.

A bejegyzés trackback címe:

https://csimicsajna.blog.hu/api/trackback/id/tr7011986446

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása