11. nap - Hangzhou III. - Jiaxing
2016. október 22. írta: szegedbicaj

11. nap - Hangzhou III. - Jiaxing

2016.06.10.

folyo.jpg

Szédületes nap, melyen sokat megtudok a helyközi buszozásról, a magyarság őstörténetéről, a kapitalista néphülyítés kínai módszereiről, a zongzi-ről, a szilvapálinka megítéléséről, és még egy kínai népdalt is meghallgathatok Rongrong előadásában. Végül pedig egy tanyán térünk nyugovóra félúton Hangzhou és Shanghai között.

Buszozás

busz_1.jpgReggelire újfent baozit ettem, de azt is a buszmegállóban és a helyijáratos buszon elfogyasztva, mivel igyekezni kellett a buszpályaudvarra. Úgy beszélte meg Ziling  Rongronggal és az ikertestvérével, hogy a buszon fogunk találkozni, ami elvisz minket Jiaxingba. Van ott ugyanis egy olyan hagyományos vízi város, ami  Kínának ezen a vidékén elég gyakori, és én javasoltam Zilingnek, nézzünk meg egy ilyet. Kapóra jött, hogy Yanziék pont egy ilyen helyen laknak. A buszpályaudvar pénztárainak csak egy részéhez lehetett hozzáférni, a pénztárcsarnok másik felébe ugyanis két tollaslabdapályát telepítettek. Nincs is jobb módja az idő eltöltésének egy buszpályaudvaron, mint a tollasozás. A buszpályaudvaron ugyanaz a d-m-s-d’ szignál szólt, mint a vasútállomásokon. Az épület is hasonlóan nézett ki, modern csarnok, mozgólépcsők, üvegfalak. A buszokhoz hasonlóképpen lehetett kimenni, mint a repülőkhöz. Az adott időben megnyílt a kapu, ahol ellenőrizték az utasokat, majd kiengedtek a peronra a buszhoz. Minden peronhoz tartozott egy kapu, a rendszer teljesen logikusan működött. A dohányzásra külön szobát jelöltek ki a mozgólépcsők alatt. A busz elég szépen nézett ki, és magasabb színvonalat képviselt, mint az egyszerű helyközi járatok, pl. csak 2x2-es üléssorok voltak benne, voltak bőrülések, biztonsági öv, hely a lábnak, és kis ajtók az ülések fölötti csomagtartón. Olyannyira sikerült kényelembe helyeznem magam, hogy rövidesen elaludtam, és csak a másfél órás út végén, Jiaxingben ébredtem föl.

Jiaxing

ablak.jpgA városka teljes népessége bő 4 millió fő, de az igazán városias részben csak 1 millió 200 ezer ember él, szóval mondhatjuk, hogy egy jelentéktelen porfészek. A település amúgy eléggé szétszórt, elsőre azt gondolná az ember, hogy nem is egy városról van szó. A buszpályaudvar kevésbé volt szervezett, mint Hangzhouban, és régebbinek is látszott az épület. A ház előtt, az utcán zöld riksák sorakoztak, de nem foglalkoztunk velük, mert jött értünk Yanzi. Rongonggal és ikertestvérével arról beszélgettünk, hogy mennyiben hasonlítanak egymásra. Ziling szerint Rongrongnak annyira vágott szeme van, hogy már-már úgy néz ki, mint egy koreai. (gondolom nyilván mint egy koreai a plasztikai műtétje előtt) Yanzit „régi ismerősként” köszöntöttük, hiszen már tegnap is találkoztunk. Gyorsan beültetett minket a kocsijába, egy új kiadású Hyundaiba, és elvitt minket a lakásukhoz. Mint elmondták, az autó márkája sem véletlen. Yanzi Korea-rajongó, odavan a K-popért, nézi a koreai drámasorozatokat, tanult koreaiul, és még egy K-pop koncerte is elment. Yanzi (燕子)egy becenév egyébiránt, és fecskét jelent, ami a csajszi ide-oda cikázására utal. A lakást egy betonház sokadik emeletén találtuk. A ház folyosóján elnyűtt padlószőnyeg, ami bement a lakásokba is, mert mikor beléptünk, ugyanazt a padlószőnyeget láttam odabent is. A lakást nem gondolták túl, volt benne egy széles ágy, két fotel, egy íróasztal, néhány doboz, na jó, nem részletezem, csak előtört a hatósági szemlézős énem. Yanzi online kereskedelemmel foglalkozik, bizonyos árucikkeket rejtettek a dobozok. Nem maradtunk sokat, a lakás belsejébe be sem mentem. Itt csatlakozott hozzánk a lakásban várakozó két ember. Egyikük Yanzi férje, akinek a nevére még Ziling sem emlékezett, ezért mostantól csak Zhangfunak fogom írni, ami férjet jelent a Google fordító szerint. Azért kell ez a kamunévadást csinálnom, mert róla még sok szó fog esni, és mégis jobban néz ki, mint ha azt írnám mindenhol, hogy Yanziférje. Zhangfu Yanzinak segít a kereskedelemben. Mint elmondták, esze alapján lehetne köztisztviselő is, de sajnos túl sokat járatja a száját. A másik fickó nevét sem tudom, ezért őt ezennel Yangnak (羊)nevezem el, ami a fordító szerint birkát jelent. Az illető azért volt jelen a társaságban, mert őt próbálták összeboronálni Rongronggal. Az én turistalátogatásom tehát összeköttetett egy másik nemes céllal, nevesül Rongong bepasiztatásával.

Evés, ivás, beszélgetés, történelem és filozófia

etteremecske.jpgElőször egy hotel aljában lévő presszóba, vagy internetkávéző-féleségbe ültünk be, a hátsó részben számítógépen játszottak fiatalok. Én jeges teát ittam, Ziling is, csak másfélét. A nyüzsgő metropoliszokhoz és turaistaparadicsomokhoz képest itt egészen nyugis volt a környezet. Zhangfuval először itt kezdtünk beszélgetésbe. Ő volt az, akinél igazán sajnáltam, hogy nem beszéltünk közös nyelvet, és Ziling is elég keveset fordított. Szó se róla, a srác fosta a szót rendesen. 1989-ben született. A történelem különösen érdekli, sokat tud a magyar történelemről is. Érdekli még a fizika és a filozófia is, főleg Lao-ce és a taoizmus. Konfuciuszt nem kedveli, szerinte a tanítása az élettől elrugaszkodott, és mindig csak az aktuális uralkodót szolgálja az ideológiája. A nap folyamán sokat beszélgettünk.  A presszóból egy kisebb üzletházba mentünk egy „szedd magad” rendszerű étterembe, ahol – a korábbi pekingi kínzókamrával ellentétben – ehető levest rittyentettek az összeszedett hozzávalókból. Kólát szerettem volna inni, de végül az nem volt, hanem csak Pepsi, így azt ittam.

Hólyagkrízis

Miután ettünk, és jó sokat ittunk, Ziling és én, valamint Rongrong és tesója beültünk Yanzi kocsijába, a többiek meg egy másik autóba, és így indultunk el a belvárosba. Mint utóbb kiderült, ez az utazás legalább akkora volt, mintha Hódmezővásárhelyre menünk volna el Szegedről. Egyszer el is tévedtünk, pedig akkor már kezdtem érezni, hogy szükség lenne egy mosdóra, de lehetőleg hamar. A városmagba érve aztán bele is kerültünk a csúcsforgalomba, ami hosszas araszolgatást, és még egy eltévedést hozott magával. A helyzet közben kritikusra fordult, így amikor végre leparkoltunk és kiszálltunk, én egyből megindultam egy hotel felé, aminek a földszintjén található mosdóban végre dobhattam egy sárgát. Azt mondjuk furcsának találtam, hogy semmit nem szóltak ezért, nálunk lehet, hogy szívták volna a fogukat.

Kínai Velence

csat.jpgA parkolóból kis sétával jutottunk el az óvárosba. A járdára szépen ráparkoltak autókkal, aminek következében a gyalogosok meg az úttesten mentek. Tanúja voltam egy kisebb összekülönbözésnek, azt hittem a járdára parkolást kérték számon, de aztán úgy tűnt, hogy inkább az illegális parkolóhely birtoklásáért ment a vita. A klasszikus óvárosban régi, fehér falú házak álltak, földszintjükön éttermek és üzletek. Az ódon falak között voltaképpen folyamatos vásározás megy. Szalmasárkányok, maszkok, hamisított Rubik termékek is kaphatók voltak. Némelyik utca helyén csatorna húzódik, melyen íves hidakon lehet átjutni, innen az asszociáció az olasz Velencére. Nyilván itt is csak egy kis zárványról van szó, a múlt egy darabkájáról, a régi házak mögött már a magas tömbházak sejlenek, maga az óváros azonban roppant hangulatos. Az egyik látványkifőzdénél baozit sütöttek, egy idősebb szakács nagy szakértelemmel és magabiztossággal rakosgatta a kis gombócokat. A kicsit megsült baozi, ha lehet, még jobb, mint a sima, főtt változat, erről később személyesen is meggyőződtem. Az egyik asztalnál egy jókora csempelapon olvasztott cukorból készített egy bácsi figurákat. Ezek általában a kínai horoszkóp állatait ábrázolták, de gyerekek külön kívánságára például kisnyuszi is készült. Az illető nagy magabiztossággal csinálta a begyakorolt formákat. Aztán egy kis olvadékkal hurkapálcát forrasztott a figurához, és már lehetett is enni, mint valami vattacukrot. Ziling és Rongrong is ettek belőle, én inkább kihagytam, nem tudom miért.

Zongzimúzeum

zongzi.jpgA tetraéder alakú, levélbe csomagolt rizses csemegéről már az előző napi bejegyzésben is ejtettem szót. Ebben a városrészben olyan üzem működik, ahol gyártják ezt a terméket, és létrehoztak egy interaktív múzeumot is az elkészítésének bemutatására. Jó pénzért ki is lehetett próbálni, mi beértük a nézelődéssel. Kiállítottak műzongzikat, porcelánedényeket, kiállíttatott egy nagy zongziszobor is, de a legérdekesebbnek a bemutató bizonyult, ahol megmutatták, hogyan csavarják össze a leveleket, majd töltik meg őket a töltelékkel. Az alkalmazott láthatóan végtelenül unta a dolgot, olykor nevetgélve elcsevegett a környezetében lévőkkel.

Vásározás

img_5814.jpgA múzeumból kijőve elsétáltunk 1-2 étterem mellett. Az egyik előtt állványokra szalagos koszorúkat raktak Megkérdeztem, hogy ez miért van, azt felelték, hogy az étterem újonnan nyílt, így fejezik ki a tulajdonos felé a jókívánságokat. Rongrong tesója betért egy szentélybe is, ahol egy meglehetősen profán öltözékű bácsi unottan kongatott párat neki, míg ő egy párnán térdepelve hajlongott, kezében füstölőkkel. A hajlongás után a füstölőket beleszúrta egy tálba, majd szépen fizetett, vagyis adományt dobott a perselybe. Az óváros egyik attrakciója a virágpiac, ahol nem csak növényeket lehet venni, de madarakat, teknősöket, hörcsögöket, halakat és bogarakat is. Az egyik ládánál észrevettem, hogy némely kis aranyhal kiugrált a vízből a földre. Az egyik már kinyiffant, de a másik még ott csapkodott. Ziling fölkapta, és visszadobta a vízbe. Még Shanghaiban beszélgettünk az aranyhalvisszadobós mesékről, így most viccelődve megjegyezte, hogy lehet három kívánsága.

Sarló és kalapács

img_5832.jpgA vízivárosból kifelé betévedtünk egy unalmas tömbház udvarára, de ott egy fickó eligazított minket a parkoló felé. Átkocsikáztunk a közeli Nanhu-tóhoz, ami azt jelenti, hogy Déli-tó. Először mi értünk oda, a többieket nem találtuk a másik autóval ezért sétálgattunk kicsit. Besétáltunk egy teljesen kihalt parkba, melyben egy hatalmas, modern épület állt. A homlokzaton óriási sarló és kalapács, vele szemben lévő vörös téglalapon szintén. A kínai, japán, koreai és angol nyelven eligazító táblák tanúsága szerint egy forradalmi emlékhelyen jártunk, ami ránézésre be volt zárva. Közben telefonon elértük a többieket, és a közeli út túloldalán lévő parkolóban találkoztunk végül. A parkoló melletti étteremnél épp cseréltek egy feliratot, a munkásemberek között egy kis sétányra tértünk, amely egy ligeten keresztül vitt le a tóhoz.  A tópart először úgy nézett ki, mint a békési Kőröspart, de aztán egy íves kőhídon átjutottunk a gátra, ami után már tényleg a tó következett. A gáton sétáltunk kicsit, a lányok láttak egy döglött halat, amitől izgalomba jöttek. A napsugarak egyre laposabban kúsztak be a parti fák közé, mi pedig leültünk a tó partján lévő kövekre a horgászok között. A parti kövek közül kis reflektorok kandikáltak ki, gondolom a fák lombját megvilágítandó este. Rongrong elvonult Yanggal, amit a többiek időnként kíváncsi pillantásokkal kísértek.

Magyar őseredet és kulturális forradalom

to.jpgZhangfu is leült egy kőre, és elkezdett beszélni. Ömlött belőle a szó, láthatóan élvezte, hogy van, aki meghallgatja és értékeli, amit mond. Ziling igyekezett fordítani. Zhangfu szerint a magyarok a mai Kína területén, annak nyugati részén éltek annak idején, több más néppel együtt. Előbb a mongolokkal háborúztak a „kínaiak”, majd ezeket a területeket is elfoglalták. A káoszban több népcsoport elindult nyugat felé, és köztük voltunk mi is. Beszélgettünk az európai, vagy japán népességfogyásról és okairól, az életszínvonallal való összefüggéséről. Elmondta, hogy szerinte Kína a kulturális forradalom nélkül fejlettségben már ott tartana, mint Japán, vagy Dél-Korea. Kifejtette azt is, hogy Kelet-ázsiai népeknek a világon a legmagasabb az IQ-ja, és ez a fejlettségükön is meglátszik. A fordítás néhol elnagyolt volt, de szóba hozta Mária Teréziát is a magyar történelem kapcsán. A tóról elmondta, hogy a Kínai Kommunista Párt itt tartotta első nemzeti kongresszusát, az alapításra pedig egy, a tavon úszó hajón került sor. Egyszóval a kommunista párt szülőtavánál voltunk, ami megmagyarázza a brutálisan nagy, modern, sarlókalapácsos épület jelenlétét is a tótól nem messze. Ezután megegyeztünk, hogy nem megyünk vissza Hangzhouba, majd csak holnap, az éjszakát pedig Yanzi szüleinek házában töltjük, falun.  Szép este volt ez itt, nem volt túl meleg, de sütött a Nap. végül visszamentünk a parkolóba. Séta közben Rongronggal a kultúrák közti közeledés jegyében beszélgettünk, ennek apropóján elénekelt egy kínai népdalt, ami arról szólt, hogy tavasszal a madarak visszatérnek a fészkükbe. A kérdésre, hogy miért térnek mindig vissza, azt felelik, hogy azért, mert ez a hazájuk. Én erre kis sablonosan a Tavaszi széllel válaszoltam. Sajnos ez az idill nem tartott sokáig, mert a csapat megint szétvált, és elautóztunk a közeli plázába.

Majdnem vezettem autót is Kínában

hiphop.jpgElőször a bevásárlóközpont mélygarázsában kerestünk helyet. Sajnos nem találtunk szabad parkolót, az összes kis lámpa, ami a parkolóhely foglaltságát jelezte, pirosan égett. Volt, ahol mégis akadt szabad hely, de Yanzi nem bízott annyira vezetési képességeiben, hogy megpróbáljon beállni. Ekkor rá akart venni, hogy próbáljam meg én, de jeleztem, hogy hétvégi autós vagyok csak, úgyhogy inkább nem kísérleteznék, így  aztán a házon kívül álltunk meg, majd visszafelé sétálván Yanzival a koreai filmekről, sorozatokról beszélgettünk. Elmondta, hogy Kína, amikor szerepel bennük, mindig valami negatív színben tűnik föl, mi nem fair. Ennek kapcsán le is fényképeztem a csillogó bevásárlóközpont melletti susnyát, benne sitthalommal. Az üzletközpont a WANDA lánchoz tartozik, amely vállalat Kína leggazdagabb mágnásáé. Az üzletek kb. ugyanúgy néznek ki, akármelyik városba megyünk. Amibe beléptünk, abban zajlott az élet. A földszinten hip-hop táncfoglalkozást tartottak gyerekeknek, az emeleten ki nevet a végént játszottak egy nagy, kiterített szőnyegen úgy, hogy a bábukat gyerekek testesítették meg.

A Hattyas-telepi szilvapálinka menetelése

kaja_1.jpgAz étterem, ahol ettünk, elég zajos volt a csúcsra járatott konyha zajától. Meglepő módon ugyanis e jókora étterem konyhájának egyetlen ajtaja volt, így a váratlan szembetalálkozások elkerülése érdekében a pincérek a nyitott ajtón mászkáltak ki-be. Én viszont kihasználtam az alkalmat, és miután közölték, hogy nem gond, jól lefotóztam a konyhát frissen sült szakács szakmámban való ismeretgyűjtés ürügyén. A rizst egy bazinagy rizsfőző gép készítette, amely kinn volt a vendégek között, mindenki hozzáfért, és fölnyitva szedhetett belőle magának rizst, amennyit akart. Kiadós lakomát rendeztek itt a fiatalok, kimondottan kellemes hangulatban telt az idő. Ettünk húsokat, halakat, tofut, sok rizst. Rongrong, a tesója és Zhangfu is megkóstolták a Hattyasról hozott szilvapálinkát. Ezt Ziling kapta ajándékba, de végül több szempontból is jó szolgálatot tett. Zhangfu a pálinkát erősnek, de az utóízt kellemesnek találta, a többiek ebben egyetértettek vele. Rongrong szerint az édeskés illat nem készíti föl a fogyasztót arra, ami rá vár a megivásakor, Yanzit a borra emlékeztette az illata. Végül a társaság egyik fele elköszönt, és visszatért Hangzhouba,  csak mi maradtunk Zilinggel és Yanziék.

Virágzó rablóatomaták  és olcsó banán

jatekterem.jpgA hip-hop műsor épp végetért, mi pedig még elsétáltunk az IMAX mozi előtti játékteremig. Még talán a 90-es években hemzsegtek Magyarországon azok az automaták, amikbe, ha pénzt dobtunk, megindult egy karmantyú, és elkezdett kihalászni nekünk egy plüssfigurát, de valahogy mindig elejtette, és nekünk nem jutott semmi, a pénzt viszont buktuk. Egy idő után valószínűleg mind rájöttünk a csalásra, így ezek a gépek is elfogytak, de most, itt, Kínában ismét találkozhattam velük, több is volt a játékteremben, és az előtte lévő folyosón is. Egy részük a szokásos karmantyús módszerrel szívatta a népet, de volt olyan, ahol még az irányítás illúziója is megvolt. A figurák zsinóron lógtak, egy ollóval lehetett őket elvágni, ami elvileg a mi gombnyomásunkra jött működésbe.  De még valahogy tökéletes reflexek esetén sem akart működni a dolog. Csak majdnem. Mindig majdnem. Yanzi teljesen lázba jött, és több pénzérmét is elkért férjétől, aki egyre lankadó lelkesedéssel adott neki. Aztán neje unszolására ő is megpróbálta, de persze nem sikerült neki sem. Végül plüssállatka nélkül mentünk el még egy élelmiszerboltba. A dinnyének alig 100,- Ft volt kilója, a banán pedig alig fele annyiba került, mint egy szegedi Sparban.  Valamivel fölbosszantották a boltban Zhangfut, de nem tudtam meg, hogy mivel.

Falusi ház két emelettel és lövedékvonata kertek alján

vilag.jpgA sötét gyorsforgalmi út némiképp frusztrált, főleg, hogy egy nagy dömper kacsázott előttünk, amelynek gyanúsan kongott a hátsó része. A gyorsforgalmin is villogtak az út fölötti vakuk. Az ilyennel tele van Kína. Olyan, mintha kamerák lennének az út fölött, időként pedig éles fények villognak mellettük az alattuk haladó forgalomra. Azt hittem, hogy sebességmérést végeznek, de Ziling szerint csak forgalmat számlálnak. Én efelől kételkedtem, és kételkedem ma is, de ki tudja. A bicikliutat folytonos reflektorfény világította meg pl. Hanghzouban. A gyorsforgalmiról egy kis mellékútra tértünk le, majd a teljes sötétségben még kisebb utcákba fordultunk le. A házikónak, ahová érkeztünk, két emelete volt, é a konyha kivételével az emeletek komplett lakásokat jelentettek. Az földszinten a nagyi lakott (de ez csak másnap derült ki számomra), az elsőn a szülők, a harmadik emelet pedig Yanzi és férje használta, amikor ott aludtak. A berendezés elég puritán egy ilyen házban, a nappaliban pl. volt egy esküvői kép a falon, ezen kívül egy kanapé, egy asztalka, meg egy hatalmas tévé. A hálószobák sem voltak túlgondolva. A földszint nagyon puritán, gyakorlatilag garázsnak mondható helyiségben leledzett a konyha. Alig, hogy megérkeztünk, Yanzi anyukája jelent meg, és mindenkinek a kezébe nyomott egy szelet dinnyét, majd eltűnt. Vele egy szót sem váltottam. Másodjára akkor találkoztunk, amikor a második emeleten az ajtóban várt minket, és mindenkinek kiosztotta a papucsokat, amikben a szobába léphettünk. A konyhában még betoltak a többiek egy-egy boltban vásárolt sütit. Aztán a másodikon négyesben beszélgettünk a nappaliban gazdaságról, a buta görögökről, akik mellesleg lusták is, megnéztük egymás személyi igazolványát, Yanzi megmutatta a koreai nyelvkönyveit, majd átmentünk egy másik szobába a világtérképet nézni. A térkép nem úgy néz ki, mint nálunk, itt Amerika a jobb oldalon, Ázsia meg a balon található, tehát mi, Európában a messzi Távol-Nyugatnak minősülünk. Zhangfu itt meg is mutogatta, hogy mi merre, honnan, hová mentek a magyarok. A közeli betonhídon kb. 5 percenként húzott el egy nagysebességű vonat a sajátos zúgásával.  Zhangfu elvonult, Yanzi pedig még elővette az esküvői albumukat. Hatalmas, A3-as méretű képek sorakoztak benne, egyik giccsesebb a másiknál. Látszik, hogy jól felépített iparág épül a fényképezésre. A kisminkelt ifjú párt alig lehetett fölismerni, a kis játékvonaton kapaszkodva, vagy a virágos réten. A hálószobánk is jó nagynak bizonyult, mint az összes helyiség a fürdőszobát kivéve), benne két széles ágyat is találtunk, az ablakot takaró „függöny” Micimackós mintázatúnak tűnt a félhomályban. Innen írtam Orsinak egy gyors helyzetjelentést, írtam kicsit a naplót, aztán jött Ziling. Nagyon hangosan kuruttyoltak a békák az éjjel.

A következő rész tartalmából:

Jól megbámulok egy falusi piacot, cserébe az is jól megbámul engem. Nyugati megrendelőt játszok egy ruhagyárban, majdnem halálra rémítek egy kisfiút, Zilinget úszni tanítom nagyon csekély sikerrel, megmászunk egy néhány évtizede épült ősi pagodát, este pedig egy őrületes flúgos futam közepette csuromvizesen viharzunk Hangzhou vasútállomására.

A bejegyzés trackback címe:

https://csimicsajna.blog.hu/api/trackback/id/tr5111830275

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása