Figyelembe véve, hogy dugó lehet az autópályán, és a magyar vasút is hajlamos késni, megfontoltan már előző nap fölmentem fővárosunkba, és megaludtam öcsémnél, Zsigánál. Este vettem napijegyet, így a hétfő délelőttöt önfeledt villamosozással és metrózással töltöttem, kibírtam, hogy nem fényképezek egyet sem, megejtettem hagyományos köztéri szendvicsevésemet a Városligetben, elmentem a nyilvános WC-be, és a fizetségért cserébe minden szolgáltatását igénybevettem. A ligetben köztéri pingpongasztalokat éppen festegették, zöldről feketére. A közelben elszállt egy-két repülőgép, éreztetve, hogy mi lesz a sorsom néhány órán belül.

Aztán kora délután Ancsa húgom is csatlakozott, majd vele mentem ki Ferihegyre. (nevezzék bárhogy, én így hívom, és kész) A busz jó sűrűn járt, ennek ellenére tömve volt, menet közben pedig nyikorgott és rázott, ami mindenképpen eléggé póriassá tette legnagyobb nemzetközi repülőterünk megközelítését. Előzetes várakozásaimmal ellentétben simán ment minden, egyből megtaláltuk az utasfelvételt, elköszöntünk, majd utána sem tévedtem el. Az utasfelvételnél az ablakhoz kértem helyet a repülőre, ha már lúd, legyen kövér, legalább lássam mi történik. 

Becsekkolva

Igazából nem az első repülés volt ez nekem. A szegedi városnéző repülővel már tettem egy kört nagyon régen. Akkor még nem volt tériszonyom, vagy csak nem néztem még a Légikatasztrófák nyomában című örökbecsű műsorfolyamot. Az a baj, hogy sokan, akik nem járnak repülővel, a repüléssel csak a katasztrófák kapcsán találkoznak a hírekben, vagy az amerikai katasztrófafilmekben, meg látják az eget karistolni a gépeket. Ehhez jött még nekem a bődületes tériszonyom. Nem vágyakoztam repülni.

 "Becsekkolás" után eltengettem az időt a reptéren, végignéztem az éttermeket, és az árak alapján megállapítottam, hogy egy rablótanyán járok. Mivel a hasam az első, ezért életemben először megkóstoltam a KFC egyik termékét. Nem laktam jól, de legalább nem haltam éhen az első etetésig a repülőn. A beszállókapunál alig láttam 1-2 európai kinézetű embert, szinte mindenki ázsiai volt. 1-2 család, de többnyire üzletembernek kinéző figurák. Összességében nem volt sok utas, a repülőn is elég szellősen ültünk.

Életem első igazi repülése - 9 óra halálfélelem

Az Airbus A330-as  repülőn párna és takaró várt, aminek örültem, mivel úgy hallottam, hogy meg lehet fagyni a gépen. Ezt el is hittem, ha már -60 C fokban repül odafönn, de végül nem fáztam, teljesen rendben volt a belső hőmérséklet. A mellettem lévő ülés üresen maradt. Az ülések 2+4+2 rendben voltak, a középső üléssorban pl. egy ember ült, illetve feküdt, egy zakós kínai fickó, aki az egyetlen reménysugarat jelentette számomra azzal, hogy feküdt és aludt végig. De erről kicsit később. Az utaskísérők előadták szokásos "táncos" bemutatójukat, ami viszont nekem teljesen újdonság volt, és meglehetősen értelmetlennek és röhejesnek tartottam.Mutatták, hogy hol van a vészkijárat, közben mosolyogtak. Nem szóltak semmit, a hangosbeszélő beszélt helyettük. Lehajtották a karfákat, fölhúzták a redőnyöket, becsatolták a nem használt biztonsági öveket, becsukták a csomagtartók ajtajait. Menetrend szerint indultunk, közben ránksötétedett. Az előttünk lévő ülésen lévő képernyőn egy vigyori panda segítségével rajzfilm mutatta be, hogy mit szabad csinálni egy repülőn, és mit nem. Közben fölbúgott a hajtómű, belenyomódtam az ülésbe, majd elnehezült a fejem, és rámtört a hányinger. Repültem. 

Persze kanyarognia is kellett a meredek emelkedés közben, így még közelebb kerültem ahhoz, hogy életem első KFC menüjét a környezetembe fecskendezzem, keresni is kezdtem a hányózacskót, de nem találtam, ezért úgy döntöttem, hogy mégsem hányok. A legkisebb billenésnél úgy gondoltam, hogy most zuhanunk le. A fülem jól bírta a nyomásváltozást, az ezzel kapcsolatos félelmeim nem igazolódtak be. A monitoron mutatták, hogy hol járunk, a magasságot, a külső hőmérsékletet, a még hátralévő távolságot, azt, hogy kb. mikor érkezünk, mennyi idő van még hátra. Kb. ez volt az egyetlen műsor, ami lekötött, pedig volt még pár csatorna, az egyiken egy arab mikulás mesélte el a gyerekeknek Aladdin és a csodalámpás történetét csak egy egészen kicsit megváltoztatva. 

Légörvény

Senki nem volt magyar a környezetemben, a személyzettől meg égőnek tartottam volna folyton kérdezősködni, így csöndben kuksoltam a helyemen. Mivel a hajtómű monoton zúgott, és teljesen simán repültünk, még azt is bevállaltam, hogy kimegyek a mosdóba. Aztán kicsit megváltozott a hajtómű hangja, és a gép rázkódni kezdett. Pinggg, légörvénybe kerültünk, kérjük győződjenek meg a biztonsági öv blabla... Nah, most halunk meg - gondoltam, majdhogynem egészen komolyan. Pedig csak picit rázkódott a repülő, még az ital sem lötyögött volna ki, de én ezt még nem tudtam, csak a külvilág számára nem észlelhető módon elrettegtem magamban. Becsatoltam az övem, és meredten bámultam a monitort előttem. Pittyeghetett azonban a repülő akárhogy, a kínaiak magasról letojták. A zakós fickó meg sem mozdult, el volt nyúlva a 4 középső ülésen és aludt. Volt, aki a rázkódás közben kiment a mosdóba. Az út során egyetlen nagyobb rázás volt, amikor még a világítás is megingott, és én megint azt hittem, hogy ütött az óránk, de ezzel sem törődött rajtam kívül senki.

Az utaskísérők valahol sejthették, hogy fosok, mert hoztak füldugót, és szemtakarót is, hátha akkor alszok. Nem tudom miből szűrték le amúgy, hogy rettegek, teljesen konszolidált voltam. Biztos a rutin. Az ételes és italos kocsikat eltolták a repülő elejére, és onnan visszaereszkedve (az orr kicsit magasabban volt) kínálták végig az utasokat. Én narancslevet ittam, aztán meg bort. A földimogyoróra rákérdeztem, amitől az utaskísérő hölgy kissé megijedt, és alig adott enni, de ezzel sem foglalkoztam, mert örültem, hogy élek. Végül még aludtam is eldőlve a két ülésemen. A redőnyöket ellentmondást nem tűrve lehúzták az utaskísérők, amit bunkóságnak tartottam, de reggel megértettem miért volt rá szükség. De erről majd a következő részben. 

 A fölszállás közben pontosan ezeket a hanghatásokat éltem át, csak az én esetemben sötét volt fölszálláskor. A leszállás meg valahogy így, vagy így nézett ki, csak nem pont ezen a kifutópályán. A hangok alapján úgy gondolom, hogy sugárfékezés is volt, de ehhez nem értek, akkor meg még úgy sem értettem.